Bányai István cikkei


A szakértő szerepe az új polgári jogrendben
Bányai István  |  2019. augusztus 29. Szakma

A szakértő szerepe az új polgári jogrendben

Az új Pp.-ben sérülni látszik az az elv, hogy a jogkérdést a bíróság, a szakkérdést a szakértő döntse el. A tárgyalótermi szereposztás – magánmegbízások esetében – döntően megváltozik azáltal, hogy a szakértő lekerül a pulpitusról és a peres felek széksorában kap helyet, szakmai bíróból, szakmai képviselővé „avanzsálva”. Ugyanakkor álláspontjuk és pályafutásuk védelmében alaposan fel kell készülniük szakvéleményük igazolására, ami hosszabb távon a szakértői tevékenység minőségének javára fog szolgálni.

Bányai István  |  2018. április 13. Szakma

Igazságügyi szakértők – aggályos szabályozás az új Pp.-ben

Alig telt el másfél év az igazságügyi szakértőkre vonatkozó törvény hatályba lépése óta, de a jogalkotók máris szükségét érezték a szakértők eljárásbeli helyének, szerepének újraértelmezését. A módosítás szakértőket leginkább érintő kérdése, a magán- és kirendelt szakértő perbeli státusza, szerepköre közt fennálló ellentmondás régóta témája a tudományos és kevésbé szakmai alapokon nyugvó vitáknak.